Mai bejegyzésemben megosztok veletek pár terméktapasztalatot Anyukák akik kipróbálták,szeretik és fogyasszák az energiát adó ganodermás kávénkat.
Íme :
Faragóné
Keserű Judit (36), Kecskemét
„29
éves koromig egyáltalán nem kávéztam, nem szerettem a hagyományos, főzött kávé
ízét. 2 kicsi gyerek mellett azonban
alig
volt energiám, a kevés szabadidőm sem tudtam a fáradtság miatt jól kihasználni.
Ekkor találtam rá a DXN kávéra,
melynek
íze azonnal megfogott és egyből sok energiát adott.
Azóta
is minden reggel iszom egy csészével, de késő estig érzem a hatását. Amit már
az elején megtapasztaltam, hogy
emésztést
javító hatású, segített az ideális testsúlyom elérésében, majd megtartásában.
Nagyon jól és mélyen alszom, és
reggel
kipihenten ébredek.
Korábban
a Lingzhi Coffee 3 in 1 volt a kedvencem, de az utóbbi évben áttértem a Maca EU
Caféra. Én csak forró vizet adok
hozzá,
és így tökéletes nekem.”
„Két éve fogyasztom a DXN kávéit. Azelőtt a kávékat kizárólag az
élénkítő hatásuk végett ittam és csak reggel, ma már az
ízéért is, és délután is lecsúszik egy adag.
A Cream Coffee a lehető legjobb választás volt indulásnak, lágy,
selymes, krémes ízével kevés kávé veheti fel a versenyt. Egy
finom, üdítő, de nyugtató kényeztetés a rohanós hétköznapokban.
Egy kis édesítő és egy pici tej teszi tökéletessé az
összhatást számomra.
Tudom és érzem, hogy jó hatással van a gyomromban zajló
folyamatokra, a fejfájásom mindig elmúlik általa, élénkít, feldob,
és amióta iszom, a vérnyomásom is rendben van.
Csak később szerettem bele a Lingzhi fekete kávé aromás ízébe.
Ma ezt akkor iszom, ha gyorsan van szükségem energiára,
olyankor ütős tud lenni.
Különlegesebb napokon Maca Vita kávét iszom, amely maca gyökér
kivonatával még többet tud tenni az egészségem
fenntartása érdekében.
Ritkán, ha hozzájutok, Cordyceps-es kávét iszom. Sport előtt
szoktam meginni belőle egy csészével, mert több erőt, energiát
ad a sporttevékenységekhez.
Én a kávét mindig forrón iszom, mert így teljesen másmilyen az
íze, mint langyosan, és még a torkomban is érzem a leguruló
nedű finom ízét.”
„Több
mint 1 éve isszuk családommal a kávét. Nekem elsőre is nagyon ízlett. Amióta
fogyasztjuk, egyáltalán nem vagyunk
fáradtak.
Sőt, én évek óta szenvedtem a nyakfájástól, azóta tejesen megszűnt. Sokkal
ellenállóbbak vagyunk a
betegségekkel
szemben. Ha mégis elkapunk valamit, sokkal rövidebb a felépülés idő. Tökéletes
a vérnyomásunk, nem ég a
gyomrunk
és a pollenallergia is megszűnt. Férjem az erős feketére (Black Coffee)
esküszik, egy cukorral. Én már nem vagyok
ennyire
merész. Mindegyiket nagyon szeretem, de csak tejjel és 2 cukorral. Kedvencem a
White Coffee, imádom. Általában
reggel
és ebéd után fogyasztjuk el a kávénkat, de megesik, hogy este is megkívánjuk.
Nem okoz álmatlanságot, de ébren
tart
addig, amíg én akarom. Nagyon jót lehet tőle aludni, és ami még fontos, nem
dobogtatja meg a szívünket. Alig vagyunk
30
felett, így még szerencsére nem szedtünk gyógyszert. Úgy gondoljuk, sokkal
kifizetődőbb betegségeket megelőzni,
gondoskodni
szervezetünkről, mint azt gyógyszerekkel meggyógyítani.”
"Két
éve kezdtem inni a DXN kávéit. Azóta sokkal energetikusabb vagyok, kevesebb
kávét iszok (már csak 2 csészével reggel
és
délben), és ami a legfontosabb számomra, hogy nem ég a gyomrom, hiába iszom
éhgyomorra a kávét. A gyomorégésem
már
a váltás után, pár napon belül megszűnt.
A
kedvencem a kínálatból a Lingzhi Coffee 3in1, valamint, ha extra energiára van
szükségem a nap folyamán, akkor a Maca
Vita
Café-t szoktam inni. A kávékat meleg vízzel készítem el. Itthon a 3in1-hez
szoktam még egy fél kiskanál cukrot, valamint
egy
kis tejet rakni. Ha útközben vagyok, akkor az „extrák” nélkül élvezem a
kávét."
Ha
Te is szeretnéd kipróbálni van rá lehetőség,csak írj bátran !Vedd fel velem a
kapcsolatot és megoldjuk!
kavemania1@gmail.com
kavemania1@gmail.com
Azonnal
ki szeretnéd próbálni itt megteheted >>>>>>>>>
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése